Vegánság, oké...De hogy kezdjek hozzá?

Tippek és ötletek kezdô vegánoknak

vegan.jpg

A mai világban már nem sok olyan ember van, aki ne hallott volna a vegánságról, de ha mégis lenne ilyen, akkor elôször is nézzük meg, hogy mit is jelent vegánnak lenni.

Mi az, hogy vegánság? 

" A veganizmus az állati eredetű termékek használatának mellőzése és az ehhez kapcsolódó filozófia, ami elutasítja az érezni képes állatok árucikk státuszát; amely megnyilvánul a táplálkozás, a szórakozás, a ruházkodás és a higiéniai termékek választásában is. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik. "

Az, hogy valaki miért választja ezt az életmódot is változhat. 

  • Etikai megfontolásból.

Talán ezt mondanám a leggyakoribbnak. Akik ebbe a táborba tartoznak, azok nem csak a vegán étrendet követik, hanem a vegán filozófiát is, miszerint az állatok nem érdemlik meg a kizsákmányolást. Tehát az állatok és a környezet miatt döntenek úgy, hogy felhagynak mindenféle állati eredetū dologgal. Ez kiterjedhet a kozmetikai termékekre és a ruházatra is. 

Nem használnak vagy hordanak olyan termékeket, amiket tesztelnek állatokon, vagy tartalmaz bármiféle állati összetevôt. 

  • Egészségügyi okokból

Ôk szintén kihagynak az életükbôl mindenféle állati eredetū ételt. Szóval semmilyen húst és ebbe beletartozik a hal is. Igen...a hal is állat. Egyenlôre nem a fán nô. Illetve sem tojást, tejet sôt még mézet sem fogyasztanak. Náluk a legfôbb szempont az egészségük. Lehet ez akár valamilyen allergia miatt (tej, tojás,hal) vagy egyszerûen csak úgy gondolják, hogy a vegán étrend egészségesebb mint húst enni. Nos..valljuk amúgy be, hogy ez igaz. De erre is majd kitérek egy késôbbi posztomban.

  • Vallási okból   

Ôk pedig a vallásuk miatt bizonyos étrendi elôírásokat vagy morális elveket követnek. 

Akárhogy is, akármelyik szempontból választod is ezt az étrendet, egy igazi csoda vagy és örülök, hogy így döntöttél. 

HA pedig csak most kacérkodsz a gondolattal, akkor a következô tippek és ötletek most Neked szólnak. 

vegan-thumbnail-20170412-58ee4bc63df78cd3fc213c84.jpg

A nagy kérdés...De elmondom, hogy az emberek 90%-a egy nemmel válaszol erre a kérdésre.

Ugye, hogy ugye? 

Te is így voltál vele? Mert én igen!

De nézzük csak mire is lesz szükséged, ha úgy döntesz, hogy nem veszel részt többet ebben az egész kizsákmányoló iparágban és csatlakozol egy szeretetteljes, boldog és egyre növekvô ághoz. 

  1. Döntsd el, hogy miért is akarsz vegán lenni                                                                                                          Elmondom miért.  Ha úgy gondolod, hogy etikai okokból szeretnél vegán lenni, akkor sokkal könnyebben fog menni az átállás. Nem fogsz nagyon azon gondolkodni, hogy mennyire hiányzik neked az a szelet hús vagy rántotta, mert egy idô után már nem az ételt fogod benne látni, hanem az érzô lényeket. 
  2. Amint megvan az elhatározás, kezdj el keresni vegán recepteket az interneten. Nézelôdj a Youtubon, Instagrammon, lényegében bárhol találsz egyszerū és könnyen elkészíthetõ recepteket. Követhetsz engem is :) Készítek én is videókat Youtubon és természetesen Instagrammon is folyamatosan mutatok különbözô recepteket. #ezareklamhelye 
  3. Próbáld veganizálni a kedvenc receptjeidet. Ne akarj egybôl 3 fogásos vacsorát rittyenteni. Kezdd inkább kicsiben. Pl. Szereted a pörköltöt? Nézz utána, hogyan tudod vegánként elkészíteni. Tudom az elején bonyolultnak tūnik, de higyjétek el, hogy idôvel menni fog és pikkpakk megfogtok tudni csinálni bármit. Step by step. 
  4. Olvassgassatok a neten arról, hogyan is mükôdik ez az egész húsipar. Nézzetek videókat ( Earthlings-Földlakók, What The Health,Dominos,Cowspiracy) Ez azért jó, mert így kicsit jobban beleláttok a dolgokba, ami hozzá fog segíteni, hogy ne akarjál ismét húst enni (1.-es pont)
  5. Sokan lesznek akár a családodból vagy barátokból akik el fognak ítélni ez miatt. Nem fogják megérteni, hogy miért csinálod. Mondjuk ki csúnyán: Hülyének fognak tartani, mert "hús nélkül nem lehet élni, és amúgyis a fehérjét nem fogod tudni bevinni, sôt még az oroszlán is húst eszik" De ezekkel ne foglalkozz. Egyszer ôk is meg fogják érteni és meg fogják tudni, sôt még az is lehet, hogy majd te leszel az a motiváló erô aki segíteni fog nekik az átállásban. Készülj fel a különbözô kérdésekre és kifogásokra. Tanuld meg ôket kezelni. (4. pont) De ne add fel, Te egy csodálatos dolgot viszel végbe. Állatok millióit mentjük meg. Nem beszélve a megspórolt vízrôl és termôföldrôl. 
  6. Adj idôt magadnak. Nagyon kevesen állnak át egyik pillanatról a másikra. Idôbe tellik, amíg megtanulsz mindent és a szervezeted is átáll. Nem kell sietni, hidd el sok kicsi sokra megy. 
  7. Kezdj el szedni B12 vitamint, ugyanis az az egyetlen vitamin amit a növényi étrenddel nem tudsz bevinni. 
  8. Lépj be Facebookon csoportokba, ahol segítséget kérhetsz, vagy útmutatást kaphatsz. Sok barátra tehetsz így szert és inspiralódhatsz egy kicsit. Az elején, jó ha van melletted valaki aki tud bármiben segíteni ha kérdésed van, vagy esetleg megbántódtál :) (5. pont) 
  9. Nézz utána mik azok a kozmetikai termékek amik tesztementesek és vegánok. Magyarországon is már rengeteg ilyen termék van. Ha már nem eszel állati eredetū dolgot, akkor már ne használj olyan terméket sem, amit állatokon tesztelnek. 

 

Ha ezek mind megvannak ne felejtsd el élvezni az egészet. A tudat, hogy mennyi állatot megmentek engem nagyon boldoggá tesz. 

Jó ez mindenkinek. Az állatoknak, a Földnek és Nekem.

Kell ennél több? 

1312773_1.jpg